Tengerentúli elismerés a plazmonika magyar úttörőjének
Tudományos munkásságáért és közéleti tevékenységéért Kroó Norbertnek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának ítélték oda első ízben a Charles Hard Townes Nobel-díjas fizikusról elnevezett díjat a Texasi A&M Egyetemen.
Kroó Norbert: Sikeresek voltak a Fény éve tavalyi rendezvényei
Az akadémikus a programsorozat Műcsarnokban megtartott zárórendezvényén elmondta: a prog­ra­mok lá­to­ga­tott­sá­ga bi­zo­nyít­ja, hogy si­ke­rült fel­kel­te­ni az ér­dek­lő­dést a fény­hez kap­cso­ló­dó tu­do­má­nyos és mű­vé­sze­ti ér­té­kek, tel­je­sít­mé­nyek iránt.
„Aki a múltját nem becsüli, a jövőt sem érdemli meg”
Beszélgetés Kroó Norbert akadémikussal, a Fény Éve magyarországi Programbizottság elnökével.
Kísérletek, workshopok, élményalapú tanulás a Fény Éve jegyében
Magyarországon immár másodszor elindult a Bayer Making Science Make Sense programja. Ebben a tanévben több mint ezer felsős diák, és már tanárok számára is elérhetők az interaktív természettudományos foglalkozások az MSMS Tudásponton.

Ritka lehetőség: szupernóva felbukkanása várható!

Egy évvel ezelőtt gravitációslencse-hatás révén sikerült felfedezni az extrém távoli csillagrobbanást, amelynek fotonjai közül néhány várhatóan csak 2016-ban éri el a Földet. Szalai Tamás írása a csillagaszat.hu portálról. Amerikai csillagászok 2014 novemberében jelentették be, hogy sikerült felfedezniük egy rendkívül távoli, mintegy 9,5 milliárd fényévre lévő szupernóva-robbanást – a felbukkanó fénypont ráadásul rögtön négy “példányban” látszott […]

Fény éve a World Science Forum budapesti rendezvényén

A Tudományos Világfórum idei témái közül nem maradhatott ki az UNESCO támogatásával idén megvalósuló Fény Nemzetközi Éve. A rendezvény harmadik napján tematikus ülést tartottak a témában, de a Bálnában megtartott ünnepi fogadáson központi szerepet kapott a fény, a Magyar Tudományos Akadémia Székházának kiállítótermében pedig látványos fényinstallációkat tekinthettek meg az érdeklődők. Minden tekintetben”fényes” vendége is volt a rendezvénynek: Budapestre látogatott […]

Megkezdődött a civilizáció keresése a bizarr fényű csillagnál

Rádióantennák fordultak a KIC 8462852 jelű csillag felé, hogy értelmes életre utaló jeleket fogjanak. Nemrégiben ugyanis felmerült, hogy a csillag teljesen szokatlan fényességváltozásait egy idegen civilizáció hatalmas építményei okozzák. A Földtől 1500 fényévnyire lévő, KIC 8462852 jelű csillag bizarr fényességváltozásainak okait egyelőre csak találgatni tudják a csillagászok. A legvalószínűbb természetes magyarázat kidolgozásában – mely szerint a […]