Megtalálták az “elveszett” Philae leszállóegységet, majd rádiójel is érkezett tőle

2015. június 23.

Megtalálták a Rosetta leszállóegységét az üstökösmag felszínének egy sötét zugában, majd pár nappal később  jelet is adott magáról. Összefoglalónk az izgalmas kutatásról és a váratlan kellemes meglepetésről.  Az Európai Űrügynökség 2015. június 11-én közzétette, hogy a Rosetta-szonda Philae leszállóegységét nagy valószínűséggel megtalálták a 67P/Churyumov-Gerasimenko (röviden 67P) üstökös magjának felszínén, nagyon közel a korábban becsült területhez. Mint […]

Ifjúsági csillagásztábor a Hortobágyon, július 11-től 16-ig

2015. június 15.

A Magyar Csillagászati Egyesület idei ifjúsági táborát a Hortobágyi Nemzeti Park Fecskeház erdei házban tartja, július 11-16. között, a 14-19 éves korosztály számára a Fény Nemzetközi Évében. A nyári tábor során a csillagászok elsősorban gyakorlati foglalkozásokat tartanak, az észlelőmunkához szükséges tudnivalókkal ismertetik meg a fiatalokat. Észlelési lehetőség a Hortobágyi Csillagda 14 cm-es apokromatikus refraktorával, az […]

Fény és tudomány a fények városában – tudományos előadássorozat az Akadémián

2015. június 15.

Középiskolások számára tartottak előadásokat a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A Fény Nemzetközi Éve hazai programsorozatának fontos állomásán Lovász László, az MTA elnöke üdvözölte a megjelenteket, akik a fény társadalmi szerepétől a lézerek jellemzőin át a legújabb agykutatási módszerekig változatos témákban hallgathatták a különféle kutatóintézetekből érkezett előadókat. A Fény Nemzetközi Éve alkalmából megrendezett előadássorozat megnyitásaként Lovász […]

Az univerzum fénysebességgel száguldó energiavalutája

2015. május 26.

A fényt legegyszerűbben úgy képzelhetjük el, mint apró részecskék – fotonok – sokaságát, melyek fénysebességgel, vagyis másodpercenként csaknem 300 000 kilométert megtéve, egyenes vonalban haladnak a térben. Ezek a betűk is azért láthatók, mert a képernyőről elinduló fotonok nagyjából a másodperc egymilliárdod része alatt eljutnak a szemünkbe. Szerencsére ez annyira rövid idő, hogy nem kell […]

Magyar kutatók felfedezése segíthet a világegyetem a titokzatos hideg foltjának megértésében

2015. április 20.

2004-ben a csillagászok a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásban a vártnál jóval hidegebb területet fedeztek fel, melynek létezésére egészen mostanáig nem tudtak kielégítő magyarázatot adni. Egy magyarok által vezetett kutatócsoport most meggyőző elmélettel állt elő – tanulmányukat az egyik legrangosabb asztrofizikai folyóiratban, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society áprilisi számában publikálták. Sugárzás a régmúltból Univerzumunk […]

A füves cigi elhangolja az agyat – a világon először magyar kutatók fényképezték a hatást

2015. március 24.

A rekreációs célú kannabiszfogyasztás – szemben az orvosi célúval – drámai módon csökkenti az agy finomszabályozását biztosító molekulák mennyiségét. A kutatókat sokkolta, ahogyan a THC valósággal lesöpörte a kulcsfontosságú fehérjéket az idegvégződésekről. A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének meglepő eredményét a világ legrangosabb idegtudományi szaklapja, a Nature Neuroscience közölte.

Napfogyatkozás: megtelt a tér az MTA Székháza előtt

Napfogyatkozás: megtelt a tér az MTA Székháza előtt

2015. március 21.

A részleges napfogyatkozás csúcspontján közel kétezer látogató figyelte a jelenséget a Magyar Tudományos Akadémia Székháza előtt március 20-án. Az érdeklődők napszűrős távcsövekkel és védőszemüvegeken át követhették, ahogyan a Hold beleharap a Napba.