nov
12
csü
Keserü Jánosné Jászai Ilona Megyei Versmondó Verseny a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban @ Pécsi Leőwey Klára Gimnázium, 32-es terem
nov 12 @ 14:30

A verseny célja, hogy a tanulók nemzeti klasszikusaink és a kortárs magyar költők alkotásainak előadásával ápolják és továbbvigyék a költészet ismeretét és szeretetét, valamint a Fény Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan elhangozzanak olyan versek, amelyek tartalmazzák a fény motívumát. Pl. Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség, Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú, Lélektől lélekig, Mécs László: Fényt hagyni magunk után, stb. A lista szabadon bővíthető a fenti szempontok figyelembe vételével.

Baranya megyéből iskolánként 2-2 tanulót várunk, akik egyénileg versenyeznek.

A részletes versenyfelhívás iskolánk honlapján megtalálható.

nov
16
hét
Szabó Ferenc: A LED és ami mögötte van @ Lovassy László Gimnázium ének terem
nov 16 @ 10:55

Michelangelo és Botticelli nappali fénynél keverte a festéket, és nem gyertyafénynél alkot-tak, valószínűleg ezért olyan ragyogóak a színek a Sixtus-kápolnában. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának kutatói határozták meg, hogy milyen legyen az a csúcstechnológiás megvilágítás, amelyet Michelangelo halálának évfordulóján kapcsoltak fel.

A meghívó letölthető innen: [PDF]

nov
23
hét
Kutatóhelyek tárt kapukkal – Kísérletek a fénnyel @ MTA Atommagkutató Intézet
nov 23 @ 15:30 – nov 26 @ 16:30

A program 2015. november 23-tól november 26-ig minden nap 15.30-tól 16.30-ig tart.

Lézerek és hologramok – játék a fénnyel
Dr. Raics Péter

Információ fénysebességgel – kísérletek optikai szállal
Makovec Alajos, Karancsi János

Fénybefőtt készítése és más trükkök
Herczku Péter, Kovács Sándor, Ábrók Levente

Hozz magaddal egy kisméretű befőttesüveget!

nov
24
ked
Marton Géza: A napóra készítése @ Lovassy László Gimnázium ének terem
nov 24 @ 10:55 – 11:55

Hogyan kell elkészíteni egy napórát?

Milyen szempontok befolyásolják a napóra beosztását?

Csak függőleges felületre lehet napórát készíteni?

Hogyan néz ki a legegyszerűbb napóra?

Az előadás ezekre a kérdésekre is próbál választ adni.

 

Két különálló előadás lesz: 10.55-kor és 11.50-kor.

A meghívó letölthető itt: [PDF]

nov
25
sze
A jövő elkezdődött: szuperlézer Szegeden @ MTA Atommagkutató Intézet
nov 25 @ 16:30 – 17:30

Prof. Szabó Gábor előadása.

nov
26
csü
Együtt élni egy csillaggal – az űridőjárástól a naptornádókig @ MTA Atommagkutató Intézet
nov 26 @ 16:30 – 17:30

Prof. Erdélyi Róbert előadása.

nov
27
pén
Sugárzunk és sziporkázunk @ MTA Atommagkutató Intézet
nov 27 @ 16:00 – 17:00

Alapvető ismeretek a radioaktív sugárzásról – mert attól félünk, amit nem ismerünk. Dr. Király Beáta előadása.
Kérjük, hogy iskolás csoportok válasszák az év egy másik napját, ezt a napot az egyéni érdeklődők számára tartjuk fenn.

A bejelentkezés kötelező!

Gyülekező: a Poroszlay utcai bejáratnál

 

dec
1
ked
Évek és fényévek – előadások és kerekasztal @ Károli Gáspár Református Egyetem HTK
dec 1 @ 18:00

Az eseményen az alábbi kérdésekre keresünk választ természettudósok és teológusok közreműködésével:

  • Mennyit ismerünk a Világegyetem történetéből?
  • Honnan tudjuk, hogy a kozmológiai történetünk igaz, vagy legalább közelít az igazsághoz?
  • Mi az ami teljesen ismeretlen előttünk?
  • Mit ismerünk abból, amit nem látunk?
  • Miért látunk hasonló dolgokat a távcsőben és a mikroszkópban?
  • Milyen történelemből ismert mintái vannak a mai kozmológiai modelleknek?
dec
3
csü
Pap Gábor: Karácsony a fény évében @ Lovassy László Gimnázium ének terem
dec 3 @ 15:00

Az előadó azt igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent/jelentett a fény születése az emberiség történetében, az életünkben és a magyarság történetében. Másrészt ehhez kapcsolódva Pap Gábor az adventi időszakot dolgozza fel előadásában: szó lesz az elcsendesedésről, a befelé figyelésről, a törődésről, a szeretetről és az emberi lélekről.

dec
19
szo
Sarkifény – Fény Éve a Kecskeméti Planetáriumban @ Kecskeméti Planetárium
dec 19 @ 16:00

Sarkifény – E. Kovács Zoltán előadása a Kecskeméti Planetáriumban.