Sünök, angyalok, ártó szellemek – a fény és a sötétség profán képzetekben, hiedelmekben, vallási tanításokban

2015. május 11.

Hogyan próbálták az ókori Mezopotámiában elijeszteni a holdfogyatkozást okozó démonokat? Miként került a népi magyarázat szerint az égre a Göncölszekér? Kik vívták a fény és a sötétség küzdelmét a kelet-európai népek hiedelemvilágában? Egyebek mellett e kérdésekről esett szó az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának az Akadémia 186. közgyűléséhez, valamint a Fény Nemzetközi Éve programjaihoz kapcsolódó ülésén.

A fény és a sötétség örök változása az ősidőktől fogva hatással volt az emberi képzeletvilágra. A sötét égbolton fénylő égitestek és csillagképek magyar eredetmondákban való megjelenéséről Nagy Ilona, a Pécsi Tudományegyetem docense adott átfogó képet. A 19. század óta tudományos igénnyel kutatott és gazdagon dokumentált téma néhány eredményét bemutatva kiemelte: a legtöbb elbeszélés a Holdról szól. Eredetmagyarázó mondáink nagy része a Holdat az elátkozott emberek, például a Biblia testvérgyilkos Káinja tartózkodási helyének tartotta.

A tudományos ülés résztvevői

A tudományos ülés résztvevői

A sün, mint a fény hozója

A csillagokkal kapcsolatos, azok keletkezését és nevüket magyarázó mondák akár tájegységenként is változhattak. Az erdélyi hagyomány szerint a Tejút a Csaba királyfi vezetésével segítségül visszatérő vitézek lovainak patkója által keltett szikrákból keletkezett, és leginkább Hadak útja néven ismert. A Tejút keletkezéséről szóló számtalan eredetmonda egyik Balatonedericsen gyűjtött változata szerint viszont a szilárd anyagból álló égbolton egy sündisznó gurult végig. Ahol pedig tüskéi kilyuggatták az égboltot, ott átvilágít a fény. A kutató felhívta rá a figyelmet, hogy a sün a Baltikumtól a Balkánig számtalan nép folklórjában feltűnik mint a világ teremtésében részt vevő szereplő. Egy bolgár monda szerint a sün a legokosabb állat, de meglehetősen ambivalens figura, aki néha Istent segíti, de alkalomadtán az ördög társául szegődik. A magyar mondában a sün az égbolt kilyuggatásával a fény hozójává válik, tüskéi pedig a Nap sugaraihoz hasonlatosak. Egyes török népeknél a sünt a napfényt őrzőjeként emlegetik, de a Föld felszínét is ő alakította, és a nyelveket is ő osztotta ki. Nagy Ilona szerint a sünmítoszok adnak magyarázatot azokra az észak-kínai régészeti leletekre is, amelyek között különböző agyagból készült sünfigurák kerültek elő.

Az égbolt és az univerzum (Flammarion, 1888) Forrás: Wikimedia Commons

Az égbolt és az univerzum (Flammarion, 1888)
Forrás: Wikimedia Commons

Az ismertebb csillagképekkel kapcsolatos eredetmondákat ismertetve a kutató elmondta: az egyik szerint a Göncölszekér úgy került az égre, hogy részeg tulajdonosát elátkozta a felesége. A szekér rúdja pedig az egyik magyarázat szerint azért görbe, mert nekiment a mennyország kapujának, míg máshol úgy tudják, túl gyorsan hajtott, felborult, és akkor görbült el.

Fény és sötétség, jó és rossz küzdelme

Az ellentétes szimbólumoknak a kelet-közép-európai népek folklórjában való megjelenéséről, a jó istenségek és gonosz démonok, a fény és a sötétség küzdelméről beszélt előadásában Pócs Éva, az MTA doktora. Mint elmondta, alvilági démonokkal van tele a magyar, az osztrák, a lengyel, az albán, az ukrán és még több térségbeli nép hitvilága.

Szimbólumrendszerük hasonló elemei közé tartozott például, hogy  werwolfként, vagyis farkasemberként, vagy egyéb állat  – kígyó, sárkány, gyík, farkas stb. – alakjában fenyegetik az embereket, vagy akarják elrabolni tőlük a termésüket, esetleg a Napot. „A fényhozó Nap a kelet-európai folklórban nagyon változatosan jelenik meg” – emelte ki Pócs Éva, példaként említve a sok történetben kulcsfontosságú hajnal szerepét vagy az első kakasszóra távozó rontó lényeket. A szárnyatlan alvilági démonokkal a szárnyas és tüzes, ezért fényes, gyakran villámlással jelképezett mennyei lények veszik fel a harcot. A varázslók – mint a magyar táltosok is – gyakran állat alakjában – például fehér lóként – szegülnek szembe a gonosz erőivel.

Werwolf támad az utazókra (Hans Weiditz fametszete, 1517) Forrás: Schweizerische Gesellschaft für Symbolforschung

Werwolf támad az utazókra (Hans Weiditz fametszete, 1517)
Forrás: Schweizerische Gesellschaft für Symbolforschung

Rituálé az isteni döntés megváltoztatása érdekében

Az ókori Mezopotámia holdfogyatkozási rituáléit bemutató előadásábanEsztári Réka, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza azoknak a folklorisztikus hiedelmeknek a sorába illesztve ábrázolta az ősi szertartást, amelyek szerint az égi fényt démoni lények falták fel, sötétségbe borítva a Földet. A kutató kiemelte: a babiloni csillagászok képesek voltak előre jelezni a holdfogyatkozást, de a korabeli emberek ettől függetlenül olyan kozmikus jelentőségű eseményként élték meg, amelynek során megszűnik védettségük az ártó lényekkel szemben.

Uruk városának romjai napjainkban Forrás: britishmuseum.org

Uruk városának romjai napjainkban
Forrás: britishmuseum.org

Egy, a hellenisztikus korból Uruk városából származó forrás alapján az előadó részletesen ismertette a lakókra bajt hozó démonok elleni mágikus védekezés módszereit. Ilyen volt például az ártó hatások ellen bajelhárító formulákkal ellátott figurák eltemetése az épületekben, de a városlakók maguk is próbálták lármával és kiáltozással távozásra bírni a démonokat. Az ókori szöveget értelmezve a kutató azt hangsúlyozta: az egykori rituálé résztvevői a „krízishelyzetet” isteni döntés eredményének tartották. Szerintük a démonok isteni parancsot teljesítettek, és ezt az isteni döntést szerették volna megváltoztatni.