jan
20
ked
Fényezd magadnak! @ Kamra színház Kecskeméti Katona József Gimnázium
jan 20 @ 09:18 – dec 10 @ 10:18

Iskolánk kamraszínházában (zárt – elsötétített terem) lehetőség nyílik kéthetente fényfestésre, hosszú záridejű képek készítésére.

Következő alkalom: 2015.02.25 délután 14 óra

Előzetes jelentkezés külsősöknek lehetséges: takacs.istvan.arpad@gmail.com ra írva egy levelet

A már elkészült alkotások ide kattintva megtekinthetők, a galériában.

A promóciós videót ide kattintva érhető el.

Az esemény honlapja ide kattintva megtekinthető.

feb
7
szo
A FÉNY – kiállítás a Művészeti szakközépiskolák vizuális alkotásiból @ Nyíregyházi Főiskola
feb 7 – feb 20 all-day

A Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézete, és a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰSZA) alkotási-tervezési pályázatot hirdetett a szakközépiskolák tanulói számára. A versenyre 54 tanulói munka érkezett, amelyből öt kategóriában (festészet, képgrafika, szitanyomat, fotó, ötvös) 1-1 első, második és harmadik díjat adott ki a művésztanárokból álló bírálóbizottság. A díjátadással egybekötött kiállítás megnyitóra a résztvevő diákok, hozzátartozóik és felkészítő tanárok jelentek meg az érdeklődők és a helyi sajtó képviselői mellett. A megjelenteket Dr. Szepessy Béla intézetigazgató köszöntötte, a pályamunkákat, közöttük a díjazottakat Gaul Emil egyetemi tanár méltatta. A díjazottak az oklevél mellett (tervezte Huszthy Edit) értékes könyvjutalmakat és rajzeszközöket vehettek át.

A program helyszíne: D épület, Kerengő

feb
13
pén
Nemzetközi asztrotájkép kiállítás Pécsett @ Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed
feb 13 @ 17:30 – márc 8 @ 01:00

A világ éjszakai arcát bemutató kollekció a Zsolnay Kulturális Negyedben mutatkozik be.

Az elismert fotográfusokból álló „The World At Night” szervezet városok, tájak látképét mutatja be csillagászati perspektívából megközelítve, a modern fototechnika segítségével. A tárlaton mintegy száz felvételt láthatunk, amelynek egy része távoli kontinensekről, míg másik fele hazai helyszínekről származik. A Kárpát-medencében készült asztrofotók a TWAN magyar tagja, Ladányi Tamás munkájából valók.

Megnyitja: Márta István ügyvezető, Dr. Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem docense és Mánfai György fotóművész

feb
21
szo
Illuminációk │ A Gutenberg-galaxis stopposainak @ Műcsarnok, M0 projektgaléria
feb 21 – márc 22 all-day

Az ember és könyv viszonyát tematizáló tárlaton hat képzőművész: Barabás Márton, Czakó Zsolt, László Bandy, Nagy Barbara, Pataki Tibor, Szőnyei György – fogalmazza meg vízióit egészen egyedi stílusban. Az illuminátorok hajdan könyveket, bibliákat díszítettek, „fényeztek”. A Műcsarnok jelenlegi kiállításának illuminátorai is hozzáadnak a könyvhöz valamennyit saját gondolataikból, és művészi felfogásukkal „díszítik” mindazt, amit a könyvről gondolunk, hiszünk. A kurátorok szerint a könyv mai megőrzését két forma ígéri: a művészkönyv, illetve a szakrális használat.

márc
7
szo
Fényút – Csáji Attila kiállítása @ Műcsarnok
márc 7 – ápr 5 all-day

A Fényút című kiállítás a Csáji Attila fényművész sokszálú életművének belső összefüggéseit és perspektíváit tárja föl, a formateremtő szándék és a tudományos kísérleti tevékenység között. A hatvanas-hetvenes évek klasszikussá nemesedett műveit az újabb, nagyszabású lézerinstallációs munkákkal együtt mutatják be a Műcsarnokban.

máj
12
ked
Kiállítás Ladányi Tamás asztrofotográfus fotóiból @ Lovassy László Gimnázium
máj 12 @ 15:00

A veszprémi Lovassy László Gimnázium volt diákja, Ladányi Tamás asztrofotgráfus fotóiból nyílik kiállítás a gimnáziumban. A megnyitó előtt, 15 órától Ladányi Tamás tart előadást az asztrofotózás fizikai és művészi aspektusáról. A rendezvényhez kapcsolódóan kerül kiírásra az „Örökítsd meg a fényt” elnevezésű fotópályázat, melynek értékelését az előadáson hallgathatják meg, míg eredményhirdetését a kiállítás-megnyitón tudhatják meg a pályázók.

jún
15
hét
„Fény az életünkben” népi ének- néptánc- kézműves tábor @ Tököli Parkerdő, Üdülő
jún 15 – jún 19 all-day

Június 24 – Szent Iván napja, a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A napfordulókat már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték, a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni.

A Szent Iván napi tűzgyújtás szokása Magyarországon az északi és déli peremvidéken maradt fenn legtovább. Szent Iván estéjén tüzet gyújtottak, majd azt körültáncolták. A tűz meggyújtásának különböző szertartásos módjai voltak, és sok egészségvarázsló hiedelem is fűződött hozzá. Zoborvidéken a fiatalokat párosító dalokkal összeénekelték, majd a párok átugrották a tüzet.

A táborban ezt a szokást elevenítjük fel. Kodály Zoltán századeleji zoborvidéki gyűjtéséből tanulunk énekeket. Koreográfiát tanulunk, amely a tűz körüli tánc, és az összeéneklés táncos része lesz. Az ének és a tánc kézműves foglalkozásokkal egészül ki. Nemez ékszereket készítünk melyek a  Napot, Holdat, csillagot formázzák. A programra 8-18 éves korig fogadunk gyerekeket, maximum 40 főig.

jún
18
csü
A fény ébredése @ Tököli Művelődési Központ és Könyvtár
jún 18 all-day

A műsor egy látványos show. A gyerekek és a program megalkotója egy-egy dobon felemás verőkkel egy előre megírt – változatos, asszimetrikus ritmusokat is tartalmazó – darabot adnak elő. Mögöttük  fényorgonákat helyezünk el, melyek az ütések hatására különböző színben játszanak. A programhoz műanyag hangolt csövek is kapcsolódnak.

szept
1
ked
Fény és fényjelenségek a képzőművészetben @ Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
szept 1 – okt 31 all-day

A Deák 17 Galériában párhuzamosan két kiállítás lenne a Fény és fényjelenségek témában, az egyik kortárs művészek alkotásaiból válogatás, a másik térrészben pedig gyerekek és fiatalok pályázati anyaga.

Kiállítótér (Résztvevők: Kortárs művészek, idősebb és fiatal generációk egyaránt)

Művészeti alkotások bemutatása, melyek témában a fényhez kapcsolódnak, mint fény és árnyék hatás vagy tükröződések. A kiállítás a fény különböző megjelenési formáit vizsgálja a kortárs képzőművészetben. A spirituális és a technikai, vagyis a transzcendens és az „anyagként” funkcionáló fény közötti különbséget, esetleges párhuzamokat több alkotó művén keresztül járja körbe a tárlat.
A kiállításon szerepelnének installációk, fotók, festmények, objektek és pannók.

Foglalkoztató tér (Kiállítók: általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolások)

Pályázati felhívás A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria fotópályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolák tanulói számára. A pályázat témája a fény és fényjelenségek vizuális megformázása. A témában pályázni egyetlen fotóval vagy sorozattal lehet.

nov
19
csü
Égitestek @ Tököli Művelődési Központ és Könyvtár
nov 19 all-day

A műsor az égitesteket mutatja be zeneműveken keresztül. A zenét hallgatva egy kivetítőn az adott égitestről látványos képeket láthatunk.

  • Kicsik bemutatkozása: kamaraprodukciók. Nappal és csillagokkal kapcsolatos dalok megzenésítései.
  • Beethoven: Holdfényszonáta
  • Debussy: Clair de lune
  • Gustav Holst: Mars /négykezes/