feb
7
szo
A FÉNY – kiállítás a Művészeti szakközépiskolák vizuális alkotásiból @ Nyíregyházi Főiskola
feb 7 – feb 20 all-day

A Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézete, és a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰSZA) alkotási-tervezési pályázatot hirdetett a szakközépiskolák tanulói számára. A versenyre 54 tanulói munka érkezett, amelyből öt kategóriában (festészet, képgrafika, szitanyomat, fotó, ötvös) 1-1 első, második és harmadik díjat adott ki a művésztanárokból álló bírálóbizottság. A díjátadással egybekötött kiállítás megnyitóra a résztvevő diákok, hozzátartozóik és felkészítő tanárok jelentek meg az érdeklődők és a helyi sajtó képviselői mellett. A megjelenteket Dr. Szepessy Béla intézetigazgató köszöntötte, a pályamunkákat, közöttük a díjazottakat Gaul Emil egyetemi tanár méltatta. A díjazottak az oklevél mellett (tervezte Huszthy Edit) értékes könyvjutalmakat és rajzeszközöket vehettek át.

A program helyszíne: D épület, Kerengő

feb
28
szo
Tudományos játszóház @ Eötvös József Gimnázium és Kollégium
feb 28 @ 09:30 – 12:00

A 250 éves tatai gimnázium új természettudományi laboratóriumában október elején kezdtük meg a munkát. ( A Tatai Eötvös József Gimnázium Öveges Programja TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0014)

A kistérség 11 általános iskolájával állunk partneri kapcsolatban, a tanév során 330 labor órát tartunk a 7. és 8. osztályos tanulók számára. A hozzánk látogató gyerekek kistestvérei, illetve a partnereinkhez nem tartozó iskolák tanulói számára szervezzük a Tudományos játszóházat minden hónapban egy szombat délelőtt. Természetesen a szülőket és nagyszülőket is szeretettel várjuk, így azután óvodások is eljönnek hozzánk.

A kísérletek mindig más-más témakörhöz kapcsolódnak. Február végén a fény lesz a főszereplő: előállítjuk, elhajlítjuk, megtörjük, visszaverjük, szétszórjuk, felbontjuk, összekeverjük, polarizáljuk.

Kellékeink között lesznek a kisülési csövek, tanulói spektroszkópok, CD, többsugaras lézer, lencsék, tükrük, prizmák, reflektorok, színszűrők, polárszűrők, de kémiai eljárásokkal színes csapadékokat, oldatokat, szikrákat, vulkánokat is előállítunk. A fénymikroszkóppal egy csodálatos világot fedezhetünk fel a biológiai metszetek, apró élőlények, ásványok vizsgálata során. A hőkamerával a láthatatlan fényt is megfigyeljük.

A játszóházakban szokás, hogy apró tárgyakat készítenek a látogatók, amit végül haza is vihetnek. Nálunk most igazi ezüsttükröt varázsolhat mindenki egy kémcső belső falára, és reméljük, hogy örömet szerzünk majd vele!

„Legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok” Öveges József

márc
9
hét
Kerületi Természettudományi Ismeretek Vetélkedő 5. és 6. osztályosok részére @ Újbudai Bocskai István Általános Iskola
márc 9 @ 14:30 – 16:00

5-6. évfolyamos diákokból alakult 4 fős csapatok részére rendezett több lépcsős verseny.

A vetélkedővel kapcsolatos előzetes feladat:

A versenyzők készítsenek egy fénnyel kapcsolatos A/2-es tablót tetszőleges technikával. Az iskola és a csapat neve kerüljön fel a tabló hátoldalára! A tablókat a Bocskai Galériában állítjuk ki, és a vetélkedő részeként a csapatok fogják pontozni. Kérjük, hogy az elkészült munkákat február 23-ig juttassátok el a verseny helyszínére!

A vetélkedőn elsősorban kreativitást igénylő, játékos feladatokra számítsatok! (szókereső, szétvágott szöveg, kép összerakása, Internetes keresés…)

Témakörök:

  • A Naprendszer
  • Holográfia
  • Fény a mindennapokban
  • Fény a használati eszközökben
  • Szivárvány
  • Délibáb
  • Színkeverés
  • Fény a természetben (rejtőszín, szemfoltok, mimikri, színváltás, árnyékok…)
  • A fény fizikai tulajdonságai
márc
28
szo
Látványos, színes kémiai kísérletek kicsiknek és nagyoknak @ Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
márc 28 all-day

Alapfeltevésünk, hogy tanárként és diákként is közös nyelvünk lehet a mese, a testi és szellemi nevelésen túl a diákok lelki fejlődésére is figyelnünk kell. A mesén keresztül a diákok a felfedeztető tanítás (inqiury based learning) elemeire támaszkodva érthetik meg az őket körülvevő világ szabályszerűségeit. A tanulói kísérletezést, közvetlen tapasztalatszerzést egy, a hétköznapi életében megtapasztalható jelenség, a szivárvány több szempontból történő körüljárásával kívánjuk megvalósítani. A középiskolai oktatásunkban jól bevált színes kísérleteket módosítottuk óvodás és általános iskolás korosztály számára. A kísérleti bemutató alatt a gyerekek szüleikkel együtt végeznek színes kémiai kísérleteket, elsősorban hétköznapi alapanyagok felhasználásával.

Az esemény honlapja ide kattintva megtekinthető.

 

 

ápr
18
szo
Bács- Kiskun Megyei Napórakészítő Verseny Eredményhirdetés @ Kecskeméti Planetárium
ápr 18 all-day

Legfontosabb célunk, megyénk alkotó diákspektrumának egy játékos ugyanakkor komoly felkészülést igénylő projektfolyamatba invitálása. Szeretnénk, ha az elkészült alkotások további természettudományos szerkezetek készítésére sarkallnák a kísérletezni vágyó tanulókat.
A verseny zárásának kiemelt momentuma egy közös beszélgetés és a planetáriumi előadás.

máj
12
ked
Kiállítás Ladányi Tamás asztrofotográfus fotóiból @ Lovassy László Gimnázium
máj 12 @ 15:00

A veszprémi Lovassy László Gimnázium volt diákja, Ladányi Tamás asztrofotgráfus fotóiból nyílik kiállítás a gimnáziumban. A megnyitó előtt, 15 órától Ladányi Tamás tart előadást az asztrofotózás fizikai és művészi aspektusáról. A rendezvényhez kapcsolódóan kerül kiírásra az „Örökítsd meg a fényt” elnevezésű fotópályázat, melynek értékelését az előadáson hallgathatják meg, míg eredményhirdetését a kiállítás-megnyitón tudhatják meg a pályázók.

szept
1
ked
Fény és fényjelenségek a képzőművészetben @ Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
szept 1 – okt 31 all-day

A Deák 17 Galériában párhuzamosan két kiállítás lenne a Fény és fényjelenségek témában, az egyik kortárs művészek alkotásaiból válogatás, a másik térrészben pedig gyerekek és fiatalok pályázati anyaga.

Kiállítótér (Résztvevők: Kortárs művészek, idősebb és fiatal generációk egyaránt)

Művészeti alkotások bemutatása, melyek témában a fényhez kapcsolódnak, mint fény és árnyék hatás vagy tükröződések. A kiállítás a fény különböző megjelenési formáit vizsgálja a kortárs képzőművészetben. A spirituális és a technikai, vagyis a transzcendens és az „anyagként” funkcionáló fény közötti különbséget, esetleges párhuzamokat több alkotó művén keresztül járja körbe a tárlat.
A kiállításon szerepelnének installációk, fotók, festmények, objektek és pannók.

Foglalkoztató tér (Kiállítók: általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolások)

Pályázati felhívás A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria fotópályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolák tanulói számára. A pályázat témája a fény és fényjelenségek vizuális megformázása. A témában pályázni egyetlen fotóval vagy sorozattal lehet.

okt
7
sze
Fény Éve Irodalmi és Zenei Est @ MTA Székház, Kupolaterem
okt 7 @ 19:00

Irodalmi est, amelyen Szabó T. Anna fényihletésű verseiből olvas fel és elemez, Péterfy Gergely a fény és felvilágosodás témájáról ad elő, valamint Závada Pál a fényképezésről mint a fény művészetéről beszél. Az előadásokat követően Dukay Barnabás fénnyel kapcsolatos műveiből csendül fel válogatás az Anima Musicae Kamarazenekar tolmácsolásában; maga a szerző vezényel.

Részletes program

Péterfy Gergely: “Szofi a sötétben”

Szabó T. Anna: „Erős ragyogás”

Závada Pál: Természetes fény – a Weisz-féle napfényműterem

 

Válogatás Dukay Barnabás fénnyel kapcsolatos műveiből.

Dukay Barnabás: Fölizzás a tüzekben – nonett három hegedűre, három mélyhegedűre és három gordonkára
Dukay Barnabás: …napfényből, vízből és kövekből… –  hangköltemény két hegedűre
Eric SatieDukay Barnabás: A Názáreti második darabja  –  hangszeres responzórium szóló hegedúre, szóló gordonkára és vonós kamaraegyüttesre
Dukay Barnabás: Szellő fodrozta víztükör a hajnali fényben – hangszeres motetta négy hegedűre és négy mélyhegedűre

előadók: Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Závada Pál

zene: Anima Musicae Kamarazenekar

vezényel: Dukay Barnabás