márc
7
szo
Nemzetközi Fényszimpózium @ Műcsarnok előadóterem
márc 7 @ 10:00 – márc 8 @ 13:00

A Nemzetközi Fényszimpóziumok kezdeményezője Csáji Attila volt 1993-ban. Javaslatára az 1996-os szimpózium résztvevői megalapították a Nemzetközi Kepes Társaságot, amelynek létrejöttét nagymértékben segítette az MIT művészeti kutatóközpontja (CAVS), különösképpen Paul Earls fényművész. Az azóta rendszeresen megrendezett fényszimpozionokon a Társaság tagjai és meghívott előadók a tudomány és a művészet mai együttgondolkodási lehetőségeiről értekeznek. A szimpóziumok célja a művészeti kutatások eredményeinek bemutatásával a humán és technikai kultúra párbeszédének termékeny fenntartása. A 2015. évi Nemzetközi Fényszimpóziumnak külön jelentőséget ad, hogy a Fény Éve nemzetközi rendezvénysorozatnak ez az első magyarországi művészeti eseménye, melyen ezalkalommal a Társaság tagjai széles szakmai közönség előtt mutatkoznak be. A szimpoziont a rendezők a közelmúltban elhunyt Otto Piene (1928-2014) képzőművész emlékének ajánlják, aki Kepes György után a CAVS igazgatója volt.

márc
23
hét
BRUNSZVIK TERÉZ SZAKMAI NAPOK – Nemzetközi Kisgyermek-nevelési Konferencia @ Brunszvik - Beethoven Rendezvényközpont
márc 23 @ 09:30

“A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Szilágyi Domokos)

Nemzetközi szakmai fórumot teremteni a kisgyermeknevelés aktuális kérdéseinek megvitatásához, a társadalmi dilemmák megfogalmazásához, a gyakorlati nevelőmunka sikereinek bemutatásához, a szakmai dialógus ösztönzéséhez és kiterjesztéséhez.

A konferencia első napján, plenáris ülésen külföldi vendégelőadók révén nemzetközi kitekintésre, találkozóra, a második napon, a szekciókban szakmai beszélgetésekre, műhelymunkára van lehetőség.

márc
24
ked
BRUNSZVIK TERÉZ SZAKMAI NAPOK – Nemzetközi Kisgyermek-nevelési Konferencia @ Apor Vilmos Katolikus Főiskola
márc 24 @ 09:00

“A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Szilágyi Domokos)

Nemzetközi szakmai fórumot teremteni a kisgyermeknevelés aktuális kérdéseinek megvitatásához, a társadalmi dilemmák megfogalmazásához, a gyakorlati nevelőmunka sikereinek bemutatásához, a szakmai dialógus ösztönzéséhez és kiterjesztéséhez.

A konferencia első napján, plenáris ülésen külföldi vendégelőadók révén nemzetközi kitekintésre, találkozóra, a második napon, a szekciókban szakmai beszélgetésekre, műhelymunkára van lehetőség.

márc
26
csü
58. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató @ Hungest Hotel Panoráma és Illyés Gyula Általános Iskola
márc 26 – márc 29 all-day

Az ankét témája: A Fény Nemzetközi Éve 2015. Tervezett előadások: Fényes új világ Csodálatos szivárvány, Edisontól a mai világítóeszközökig, Orvosi képalkotó eljárások, LED alkalmazások, Oktatási kérdések, Hévízi gyógycentrumok

ápr
18
szo
Sétáló szivárvány @ Kecskemét belvárosa
ápr 18 all-day

Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezésére 2015 „A fény nemzetközi éve”. Az ENSZ és az UNESCO világeseménnyé emelte a kezdeményezést, ezért ebben az évben kiemelt figyelmet kap a fény tudományos, oktatási, technológiai orvosi és egyéb alkalmazásai.

Ebből az alkalomból a Kecskeméti Katona József Gimnázium egy nagyszabású városi megmozdulást kezdeményez az oktatási intézmények tanulói (szülei) részvételével.

A sétáló szivárvány

megvalósítására, hívjuk tehát a város iskoláit, mely az oktatási intézmények közötti, a szivárvány színeibe öltözött diákok felvonulásával jeleníti meg ezt a mindenki számára ismert gyönyörű természeti jelenséget.

A résztvevők vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolya (lila) színű pólóban, hat oszlopban vonulnak végig a városon a jelentkező iskolák között, folyamatosan gyarapítva a kígyót.

A város főterén egy közös versmondással zárul.

ápr
22
sze
Az univerzum óriási lencséi, avagy fényelhajlás fekete lyuk mellett @ Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
ápr 22 @ 15:00

Mindig is izgatta a modern kor emberét a fény természete. Nem csoda tehát, ha az Einstein-féle általános relativitáselmélet kidolgozása után nem sokkal az foglalkoztatta a kutatókat, hogy hogyan viselkedik a fény a nagy tömegű csillagok, galaxisok, fekete lyukak közelében.

Az előadást dr. Barnaföldi Gergely Gábor az MTA WIGNER FK Részecske és Magfizikai Intézet kutatója tartja.

További információ >>

máj
4
hét
Krausz Ferenc, az MTA külső tagjának előadása a fényről @ MTA Székház Díszterem
máj 4 @ 10:00
máj
12
ked
Kiállítás Ladányi Tamás asztrofotográfus fotóiból @ Lovassy László Gimnázium
máj 12 @ 15:00

A veszprémi Lovassy László Gimnázium volt diákja, Ladányi Tamás asztrofotgráfus fotóiból nyílik kiállítás a gimnáziumban. A megnyitó előtt, 15 órától Ladányi Tamás tart előadást az asztrofotózás fizikai és művészi aspektusáról. A rendezvényhez kapcsolódóan kerül kiírásra az „Örökítsd meg a fényt” elnevezésű fotópályázat, melynek értékelését az előadáson hallgathatják meg, míg eredményhirdetését a kiállítás-megnyitón tudhatják meg a pályázók.

aug
31
hét
A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) – 2015. évi 2. Nemzeti Konferencia @ Hotel Béke
aug 31 @ 09:00 – szept 2 @ 18:00

Az MKE Nemzeti Konferencia sorozat 2011-ben a Kémia Nemzetközi évében nagy sikerrel indult útjára Sopronban azzal a céllal, hogy négyévenként fórumot adjon a hazai kémiatudomány, a vegyipar és gyógyszeripar, valamint a kémiaoktatás képviselőinek a személyes találkozásra, egymás eredményeinek jobb megismerésére és kapcsolatteremtésre.

Az MKE 2. Nemzeti Konferencia a tudományterületünket szintén érintő 2015-ös ünnepi évben, a Fény Nemzetközi Évében, 2015. augusztus 31. – szeptember 2. között kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón.

Az MKE 2. Nemzeti Konferencia a kémia szinte valamennyi fő területét felölelő hagyományos tematika mellett kiváló lehetőséget nyújt a kémiai tudományokban a fény szerepének bemutatására ezzel kapcsolódva a Magyar Tudományos Akadémia által összefogott hazai ünnepi programsorozathoz.

Hajdúszoboszló sokak számára kellemes emlékként élhet korábbi MKE által szervezett konferencia helyszíneként és remélhetően ez az érzés tovább erősödik az idei rendezvényt követően.

A konferencia sikere, a helyszín mellett, alapvetően a résztvevők aktivitásán, a színvonalas előadásokon múlik.

Ennek biztosítása érdekében a Szervezőbizottság nevében ezúton szeretnénk meghívni valamennyi, a tudományterületünkön tevékenykedő kollégát az MKE 2. Nemzeti Konferenciára.

Jelentkezés

A konferenciára jelentkezés valamint az előadások bejelentése és beküldése (feltöltése) online módon történik.

Kiállítás és támogatás

A konferencián lehetőség nyílik műszerek, műszer-kiegészítők, vegyszerek, software-ek, programok, témához kapcsolódó irodalom stb. bemutatására, kiállítására, illetve a rendezvény különböző fórumain való hirdetésre is.

Szintén szeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik támogatni kívánják rendezvényünket.

Fontos határidők

Előadás összefoglaló feltöltése 2015. március 27.
Összefoglalók elfogadása 2015. április 17.
Korai regisztráció és fizetési határidő 2015. június 15.

 

okt
16
pén
Konferencianap a fényről @ A22 Galéria
okt 16 @ 10:00