feb
20
pén
Színes megoldások a biológiai folyamatok követésére @ Eötvös József Gimnázium, Díszterem
feb 20 @ 14:30 – 15:30

A programsorozatban a természettudomány területeiről válogatunk előadásokat. Törekedünk arra, hogy a tudomány kurrens témái kerüljenek a diákok elé neves, a saját szakterületükön kiemelkedő eredményekkel rendelkező kutatók tolmácsolásában. Az előadásokat elsősorban az Eötvös Gimnázium diákjainak és partnerintézményeink tanulóinak ajánljuk, de várjuk a város minden érdeklődőjét. A sorozatban elsőként dr. Sükösd Csaba volt a vendégünk, aki Atomenergia a 21. század elején címmel mutatta be a nukleáris energia lehetőségeit, és napjaink tendenciáit a világ energiapolitikájában. A második előadás a kémia, biológia és fizika határterületéhez kapcsolódik. Témája pedig apropót ad a fény évéhez való kapcsolódásra.

Az előadó ezúttal Dr. Kele Péter, az MTA-TTK Szerves Kémiai Intézet tudományos főmunkatársa, a „Lendület” Kémiai Biológia Kutatócsoport vezetője lesz.

Az előadás kivonata:

Az elektromágneses sugárzás emberi szem számára is látható hullámhossz-tartománya nem csak a mindennapi életünket színesíti meg. Mind a molekuláris biológia, mind a mikroszkópos kutatások terén bekövetkezett forradalmian új megoldások lehetővé tették, hogy az egyes sejtalkotókat, biomolekulákat szelektíven és helyspecifikusan is „kiszínezzük”. A mai modern molekuláris biológiai és élettani kutatások elengedhetetlen részévé váltak a különféle, fluoreszcencia detektálásán alapuló mikroszkópos eljárások. E technológiák jelentőségét jól mutatja, hogy a közelmúltban (2008, 2014) kétszer is a fluoreszcens jelzési eljárások terén elért eredményekért ítélték oda a kémiai Nobel-díjat. Az előadás betekintést nyújt a tudományos kutatás e színes részébe az egyszerű festési eljárásoktól a szuperfelbontású fluoreszcens mikroszkópiáig.

márc
3
ked
Milyen titkokat rejt a születő csillagok fénye? – dr. Kóspál Ágnes előadása @ Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
márc 3 @ 15:00

Milyen titkokat rejt a születő csillagok fénye?
dr. Kóspál Ágnes (MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet)

A Nap és a hozzá hasonló csillagok, valamint bolygórendszereik keletkezése egyike az emberiség legősibb kérdéseinek. Ma ugyanez a téma a modern asztrofizika egyik legnagyobb erőkkel kutatott, legizgalmasabb területe, amely napjainkban újabb nagy lendületet vesz a chilei ALMA szubmilliméteres antennahálózat elkészültével. A születőben lévő csillagok fénye ugyanis a mi szemünkkel láthatatlan, infravörös és szubmilliméteres tartományba esik. Az előadásban arról lesz szó, hogyan szerezhetünk információt a csillagkeletkezésről különböző hullámhosszúságú fénysugarak megfigyelésével, felvillantva az ALMA első szenzációs eredményeit is.

márc
7
szo
Nemzetközi Fényszimpózium @ Műcsarnok előadóterem
márc 7 @ 10:00 – márc 8 @ 13:00

A Nemzetközi Fényszimpóziumok kezdeményezője Csáji Attila volt 1993-ban. Javaslatára az 1996-os szimpózium résztvevői megalapították a Nemzetközi Kepes Társaságot, amelynek létrejöttét nagymértékben segítette az MIT művészeti kutatóközpontja (CAVS), különösképpen Paul Earls fényművész. Az azóta rendszeresen megrendezett fényszimpozionokon a Társaság tagjai és meghívott előadók a tudomány és a művészet mai együttgondolkodási lehetőségeiről értekeznek. A szimpóziumok célja a művészeti kutatások eredményeinek bemutatásával a humán és technikai kultúra párbeszédének termékeny fenntartása. A 2015. évi Nemzetközi Fényszimpóziumnak külön jelentőséget ad, hogy a Fény Éve nemzetközi rendezvénysorozatnak ez az első magyarországi művészeti eseménye, melyen ezalkalommal a Társaság tagjai széles szakmai közönség előtt mutatkoznak be. A szimpoziont a rendezők a közelmúltban elhunyt Otto Piene (1928-2014) képzőművész emlékének ajánlják, aki Kepes György után a CAVS igazgatója volt.

márc
28
szo
Látványos, színes kémiai kísérletek kicsiknek és nagyoknak @ Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
márc 28 all-day

Alapfeltevésünk, hogy tanárként és diákként is közös nyelvünk lehet a mese, a testi és szellemi nevelésen túl a diákok lelki fejlődésére is figyelnünk kell. A mesén keresztül a diákok a felfedeztető tanítás (inqiury based learning) elemeire támaszkodva érthetik meg az őket körülvevő világ szabályszerűségeit. A tanulói kísérletezést, közvetlen tapasztalatszerzést egy, a hétköznapi életében megtapasztalható jelenség, a szivárvány több szempontból történő körüljárásával kívánjuk megvalósítani. A középiskolai oktatásunkban jól bevált színes kísérleteket módosítottuk óvodás és általános iskolás korosztály számára. A kísérleti bemutató alatt a gyerekek szüleikkel együtt végeznek színes kémiai kísérleteket, elsősorban hétköznapi alapanyagok felhasználásával.

Az esemény honlapja ide kattintva megtekinthető.

 

 

ápr
18
szo
Fény a képzőművészetben @ Varázstorony
ápr 18 – máj 4 all-day
Sétáló szivárvány @ Kecskemét belvárosa
ápr 18 all-day

Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezésére 2015 „A fény nemzetközi éve”. Az ENSZ és az UNESCO világeseménnyé emelte a kezdeményezést, ezért ebben az évben kiemelt figyelmet kap a fény tudományos, oktatási, technológiai orvosi és egyéb alkalmazásai.

Ebből az alkalomból a Kecskeméti Katona József Gimnázium egy nagyszabású városi megmozdulást kezdeményez az oktatási intézmények tanulói (szülei) részvételével.

A sétáló szivárvány

megvalósítására, hívjuk tehát a város iskoláit, mely az oktatási intézmények közötti, a szivárvány színeibe öltözött diákok felvonulásával jeleníti meg ezt a mindenki számára ismert gyönyörű természeti jelenséget.

A résztvevők vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolya (lila) színű pólóban, hat oszlopban vonulnak végig a városon a jelentkező iskolák között, folyamatosan gyarapítva a kígyót.

A város főterén egy közös versmondással zárul.