feb
20
pén
Színes megoldások a biológiai folyamatok követésére @ Eötvös József Gimnázium, Díszterem
feb 20 @ 14:30 – 15:30

A programsorozatban a természettudomány területeiről válogatunk előadásokat. Törekedünk arra, hogy a tudomány kurrens témái kerüljenek a diákok elé neves, a saját szakterületükön kiemelkedő eredményekkel rendelkező kutatók tolmácsolásában. Az előadásokat elsősorban az Eötvös Gimnázium diákjainak és partnerintézményeink tanulóinak ajánljuk, de várjuk a város minden érdeklődőjét. A sorozatban elsőként dr. Sükösd Csaba volt a vendégünk, aki Atomenergia a 21. század elején címmel mutatta be a nukleáris energia lehetőségeit, és napjaink tendenciáit a világ energiapolitikájában. A második előadás a kémia, biológia és fizika határterületéhez kapcsolódik. Témája pedig apropót ad a fény évéhez való kapcsolódásra.

Az előadó ezúttal Dr. Kele Péter, az MTA-TTK Szerves Kémiai Intézet tudományos főmunkatársa, a „Lendület” Kémiai Biológia Kutatócsoport vezetője lesz.

Az előadás kivonata:

Az elektromágneses sugárzás emberi szem számára is látható hullámhossz-tartománya nem csak a mindennapi életünket színesíti meg. Mind a molekuláris biológia, mind a mikroszkópos kutatások terén bekövetkezett forradalmian új megoldások lehetővé tették, hogy az egyes sejtalkotókat, biomolekulákat szelektíven és helyspecifikusan is „kiszínezzük”. A mai modern molekuláris biológiai és élettani kutatások elengedhetetlen részévé váltak a különféle, fluoreszcencia detektálásán alapuló mikroszkópos eljárások. E technológiák jelentőségét jól mutatja, hogy a közelmúltban (2008, 2014) kétszer is a fluoreszcens jelzési eljárások terén elért eredményekért ítélték oda a kémiai Nobel-díjat. Az előadás betekintést nyújt a tudományos kutatás e színes részébe az egyszerű festési eljárásoktól a szuperfelbontású fluoreszcens mikroszkópiáig.

jún
15
hét
„Fény az életünkben” népi ének- néptánc- kézműves tábor @ Tököli Parkerdő, Üdülő
jún 15 – jún 19 all-day

Június 24 – Szent Iván napja, a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A napfordulókat már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték, a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni.

A Szent Iván napi tűzgyújtás szokása Magyarországon az északi és déli peremvidéken maradt fenn legtovább. Szent Iván estéjén tüzet gyújtottak, majd azt körültáncolták. A tűz meggyújtásának különböző szertartásos módjai voltak, és sok egészségvarázsló hiedelem is fűződött hozzá. Zoborvidéken a fiatalokat párosító dalokkal összeénekelték, majd a párok átugrották a tüzet.

A táborban ezt a szokást elevenítjük fel. Kodály Zoltán századeleji zoborvidéki gyűjtéséből tanulunk énekeket. Koreográfiát tanulunk, amely a tűz körüli tánc, és az összeéneklés táncos része lesz. Az ének és a tánc kézműves foglalkozásokkal egészül ki. Nemez ékszereket készítünk melyek a  Napot, Holdat, csillagot formázzák. A programra 8-18 éves korig fogadunk gyerekeket, maximum 40 főig.