márc
7
szo
Fényút – Csáji Attila kiállítása @ Műcsarnok
márc 7 – ápr 5 all-day

A Fényút című kiállítás a Csáji Attila fényművész sokszálú életművének belső összefüggéseit és perspektíváit tárja föl, a formateremtő szándék és a tudományos kísérleti tevékenység között. A hatvanas-hetvenes évek klasszikussá nemesedett műveit az újabb, nagyszabású lézerinstallációs munkákkal együtt mutatják be a Műcsarnokban.

márc
23
hét
BRUNSZVIK TERÉZ SZAKMAI NAPOK – Nemzetközi Kisgyermek-nevelési Konferencia @ Brunszvik - Beethoven Rendezvényközpont
márc 23 @ 09:30

“A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Szilágyi Domokos)

Nemzetközi szakmai fórumot teremteni a kisgyermeknevelés aktuális kérdéseinek megvitatásához, a társadalmi dilemmák megfogalmazásához, a gyakorlati nevelőmunka sikereinek bemutatásához, a szakmai dialógus ösztönzéséhez és kiterjesztéséhez.

A konferencia első napján, plenáris ülésen külföldi vendégelőadók révén nemzetközi kitekintésre, találkozóra, a második napon, a szekciókban szakmai beszélgetésekre, műhelymunkára van lehetőség.

márc
24
ked
BRUNSZVIK TERÉZ SZAKMAI NAPOK – Nemzetközi Kisgyermek-nevelési Konferencia @ Apor Vilmos Katolikus Főiskola
márc 24 @ 09:00

“A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Szilágyi Domokos)

Nemzetközi szakmai fórumot teremteni a kisgyermeknevelés aktuális kérdéseinek megvitatásához, a társadalmi dilemmák megfogalmazásához, a gyakorlati nevelőmunka sikereinek bemutatásához, a szakmai dialógus ösztönzéséhez és kiterjesztéséhez.

A konferencia első napján, plenáris ülésen külföldi vendégelőadók révén nemzetközi kitekintésre, találkozóra, a második napon, a szekciókban szakmai beszélgetésekre, műhelymunkára van lehetőség.

márc
28
szo
Látványos, színes kémiai kísérletek kicsiknek és nagyoknak @ Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
márc 28 all-day

Alapfeltevésünk, hogy tanárként és diákként is közös nyelvünk lehet a mese, a testi és szellemi nevelésen túl a diákok lelki fejlődésére is figyelnünk kell. A mesén keresztül a diákok a felfedeztető tanítás (inqiury based learning) elemeire támaszkodva érthetik meg az őket körülvevő világ szabályszerűségeit. A tanulói kísérletezést, közvetlen tapasztalatszerzést egy, a hétköznapi életében megtapasztalható jelenség, a szivárvány több szempontból történő körüljárásával kívánjuk megvalósítani. A középiskolai oktatásunkban jól bevált színes kísérleteket módosítottuk óvodás és általános iskolás korosztály számára. A kísérleti bemutató alatt a gyerekek szüleikkel együtt végeznek színes kémiai kísérleteket, elsősorban hétköznapi alapanyagok felhasználásával.

Az esemény honlapja ide kattintva megtekinthető.

 

 

ápr
18
szo
A fizika mindenkié
ápr 18 all-day

Fókuszban a FÉNY! A 2015 év “A Fény Nemzetközi Éve” számos rendezvény zajlik ennek jegyében. “A fizika mindenkié” napot is ennek keretében, ehhez illeszkedve szervezzük meg. A rendezvény célja, hogy egy nap minden a fizikáról szóljon, – a fényről (de nem kizáróan) -, hogy  rámutassunk a fizika nélkülözhetetlenségére illetve, hogy ez a tantárgy is lehet vonzó, szép és rendkívül érdekes. A fényhez köthető bármely kísérlet, előadás, játékos fizika óra, fotópályázat, fényjelenségek megfigyeléséhez köthető tevékenységgel részt vehetsz, csak regisztrálj a Programajánlat menüpontban és mutasd meg hogy mit csinálsz ezen a napon barátaiddal, szüleiddel, tanáraiddal…

Fény a képzőművészetben @ Varázstorony
ápr 18 – máj 4 all-day
máj
12
ked
Kiállítás Ladányi Tamás asztrofotográfus fotóiból @ Lovassy László Gimnázium
máj 12 @ 15:00

A veszprémi Lovassy László Gimnázium volt diákja, Ladányi Tamás asztrofotgráfus fotóiból nyílik kiállítás a gimnáziumban. A megnyitó előtt, 15 órától Ladányi Tamás tart előadást az asztrofotózás fizikai és művészi aspektusáról. A rendezvényhez kapcsolódóan kerül kiírásra az „Örökítsd meg a fényt” elnevezésű fotópályázat, melynek értékelését az előadáson hallgathatják meg, míg eredményhirdetését a kiállítás-megnyitón tudhatják meg a pályázók.

jún
15
hét
„Fény az életünkben” népi ének- néptánc- kézműves tábor @ Tököli Parkerdő, Üdülő
jún 15 – jún 19 all-day

Június 24 – Szent Iván napja, a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A napfordulókat már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték, a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni.

A Szent Iván napi tűzgyújtás szokása Magyarországon az északi és déli peremvidéken maradt fenn legtovább. Szent Iván estéjén tüzet gyújtottak, majd azt körültáncolták. A tűz meggyújtásának különböző szertartásos módjai voltak, és sok egészségvarázsló hiedelem is fűződött hozzá. Zoborvidéken a fiatalokat párosító dalokkal összeénekelték, majd a párok átugrották a tüzet.

A táborban ezt a szokást elevenítjük fel. Kodály Zoltán századeleji zoborvidéki gyűjtéséből tanulunk énekeket. Koreográfiát tanulunk, amely a tűz körüli tánc, és az összeéneklés táncos része lesz. Az ének és a tánc kézműves foglalkozásokkal egészül ki. Nemez ékszereket készítünk melyek a  Napot, Holdat, csillagot formázzák. A programra 8-18 éves korig fogadunk gyerekeket, maximum 40 főig.

jún
18
csü
A fény ébredése @ Tököli Művelődési Központ és Könyvtár
jún 18 all-day

A műsor egy látványos show. A gyerekek és a program megalkotója egy-egy dobon felemás verőkkel egy előre megírt – változatos, asszimetrikus ritmusokat is tartalmazó – darabot adnak elő. Mögöttük  fényorgonákat helyezünk el, melyek az ütések hatására különböző színben játszanak. A programhoz műanyag hangolt csövek is kapcsolódnak.

nov
19
csü
Égitestek @ Tököli Művelődési Központ és Könyvtár
nov 19 all-day

A műsor az égitesteket mutatja be zeneműveken keresztül. A zenét hallgatva egy kivetítőn az adott égitestről látványos képeket láthatunk.

  • Kicsik bemutatkozása: kamaraprodukciók. Nappal és csillagokkal kapcsolatos dalok megzenésítései.
  • Beethoven: Holdfényszonáta
  • Debussy: Clair de lune
  • Gustav Holst: Mars /négykezes/