jan
1
csü
Analemmakészítés 2015-ben @ Kiskunhalas
jan 1 – dec 31 all-day

A Nap járásának mérését naponta készített fényképekkel rögzítik a bibós diákok. A projektet Csorba Imre koordinálja, segítői a diákok, a tanárok – kiemelten a matematika munkaközösség tagjai –, valamint a bibós alumnusok segítik.

Az analemmakészítés szakmai támogatója az iskola egykori diákja, dr. Horváth Gábor, az ELTE TTK docense.

Az esemény honlapja ide kattintva megtekinthető.

 

 

 

ápr
18
szo
Bács- Kiskun Megyei Napórakészítő Verseny Eredményhirdetés @ Kecskeméti Planetárium
ápr 18 all-day

Legfontosabb célunk, megyénk alkotó diákspektrumának egy játékos ugyanakkor komoly felkészülést igénylő projektfolyamatba invitálása. Szeretnénk, ha az elkészült alkotások további természettudományos szerkezetek készítésére sarkallnák a kísérletezni vágyó tanulókat.
A verseny zárásának kiemelt momentuma egy közös beszélgetés és a planetáriumi előadás.

máj
21
csü
„Napom, napom, fényes napom” Pest megyei Népdaléneklési Verseny és Népzenei Találkozó @ Tököl Város Művelődési Központja
máj 21 all-day

Immáron harmadik alkalommal rendezzük meg „Szárnyaló” Pünkösdi Népdalünnepünket, idén a Fény Nemzetközi Évének tiszteletére „Napom, napom, fényes napom” címmel.

Népdaléneklési Versenyünkön és Népzenei Találkozónkon a Pest megyei népzenét kedvelő fiatalokkal énekszóval, muzsikálással és táncházzal ünnepeljük a hagyományos magyar és nemzetiségi népi kultúra ránk maradt értékeit, nemzeti kincsünket: népdalainkat, népzenénket és néptáncunkat.

6-18 éves fiatalokat várunk magyar, szerb, horvát, német, szlovák, román vagy cigány népdalokkal és hangszeres muzsikával a következő kategóriákban: szólóének, szólóének népi hangszer kísérettel, csoportos ének népi hangszer kísérettel vagy anélkül, énekkettősök-hármasok, négy-tíz fős csoportok, osztályok.

A résztvevőket Gyémánt, Arany és Ezüst Dalosmadár címmel jutalmazza a neves zsűri, e különleges évben különdíjat nyerhetnek a fénnyel kapcsolatos témájú népdalokkal készülők.