szept
10
csü
Atomoktól a csillagokig – indul az előadássorozat 11. évfolyama @ ELTE TTK lágymányosi észak tömb, Fsz. 0.83 - Eötvös terem
szept 10 2015 @ 17:00 – ápr 14 2016 @ 17:00

Tizenegyedik évadjába lép az ELTE TTK Fizikai Intézete által szervezett, főleg középiskolásokat megcélzó, “Az atomoktól a csillagokig” című fizikai ismeretterjesztő előadássorozat. A sorozat előadásaiban a Fizikai Intézet oktatói és kutatói, valamint az ELTE-n végzett, de más egyetemeken vagy kutatóintézetben, illetve szerte a nagyvilágban működő fizikusok és rokonszakmák művelői számolnak be közérthető stílusban, ábrákkal, fotókkal és filmekkel illusztrálva saját kutatásaikról, a hozzájuk kapcsolódó tudományos alapkérdésekről, vagy a fizika más érdekes problémáiról. Az előadásokat látványos kísérleti bemutató követi.

A sorozat előadásait kéthetente tartják az ELTE lágymányosi campusán, felváltva a vegyészek hasonló jellegű, “Alkímia ma” című ismerettejesztő sorozatával. Egy-egy előadáson 80-150 középiskolás, fizikatanár, valamint más, a természettudományok iránt elkötelezett felnőtt érdeklődő vesz részt.

Az összes előadást videón rögzítik. A felvételek, az előadók prezentációs anyaga, valamint esetleges kiegészítő anyagok (cikkek, fotók) is elérhetők az előadás weblapján: www.atomcsill.elte.hu. Az előadásokat az interneten valós időben is közvetíti a galileo-webcast csapata: http://www.galileowebcast.hu/kozvetites.html.

2015 a Fény Nemzetközi Éve. Ezért az Atomcsill sorozat idei őszi összes előadása a fény fizikájáról, tudományos, technikai, orvosi és mindennapi alkalmazásairól szól. A szeptember 10-i megnyitón beszédet mond Kroó Norbert akadémikus, a Fény Éve programbizottság elnöke.

A sorozat szervezői a tizenegyedik évadban is várnak minden érdeklődő középiskolást és más, a természettudományok iránt érdeklődő hallgatót — helyben vagy a virtuális térben.

 

dec
8
ked
A kvantummechanikától az agykutatásig, az eddigieknél nagyságrendekkel gyorsabb 3D-s lézermikroszkópos módszer az agyműködésének megismeréséhez @ Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, II.em. 213., fizika előadó
dec 8 @ 14:30

A kvantummechanikai múlt században elért eredményei ez elmúlt 15 évben áttörést hoztak az agykutatásban. Lehetőség nyílt élő éber állatok agyműködésének mérésére. Többek között például
megértettük, hogy gondolkodás közben az idegsejtek nyúlványai mozognak. Felfedeztük, hogy a körülöttünk levő teret kódoló sejtek a hippokampuszban (memóriaközpont) és a szomszédos
agykérgi területeken helyezkednek el és egy speciális, a távolság függvényében változó rácsállandójú aktivitás struktúra által kódolódnak.

A kvantummechanikai alapelveire épülő, 3D-os lézer pásztázó mikroszkópos eljárásainkkal az eddig módszerekhez képest akár 6-9 nagyságrenddel gyorsabban, illetve jobb feloldással tudjuk az agy működését feltérképezni. Ez a sebesség növekedés pont elegendő ahhoz, hogy a gondolkodás és a memóriafolyamatok mögött rejlő téridőbeli neuronális aktivitásmintázatokat fel tudjuk bontani nagy térfogatokban.

Rózsa Balázs (MTA KOKI) előadása.